01.16. Szerda
Cél:Nador-Tinerhir
Táv: 852 km
A zsúfolt fedélzeten, Körmi, félig megemésztett európai girosszal borítja be a bárpultot és környékét.
Francesco némi alkohol és szívfájdalom hatására elalszik egy karosszékben, és amikor felébred, nem találja a szobáját. Később Kirk kapitánnyal, -egymást szorosan támogatva- találnak egy kulcsot, meg egy kabint.
Egész éjszaka hánykolódik a komp. A wcpapírtartóhoz kikötött mosdó ajtaja 5 percenként oldja le magáról a kikötő zsinórt. Ilyenkor, enyhe gyomorforgással küszködve, kikelek a hálózsákból és a sterilnek cseppet sem nevezhető padlózaton 3 lépést haladva, újra kikötöm az ajtót egy újabb hurokkal. Ez már a nyolcadik.
Az álom elkerül, rémképek viszont csapatostul jönnek: megcsúszik a busz, a kézifék nincs kellőképpen rögzítve, megbillen a komp, egy újabb Estonia katasztrófa van készülőben. Na most.... ez a nagy huppanás, már ez lehet. Hideg-e vajon a víz? Meddig maradunk életben?
Én hülye! Itt mozizok az éjszaka kellős közepén, és még csak nem is élvezem a filmet.
Amikor meghallom a francia és arab nyelvű ébresztőt, fellélegzek. Vége. Nincs több mozi, és tengeri fürdésveszély. Persze zuhanyzós fürdésveszély sincs, mert a wc-csészéhez hasonlóan ez a tisztálkodási alkalmatosság is az elhasználódás komoly jeleit mutatja. Szerény fogmosás, kapkodó öltözés, jöhet a munka. A fedélzeten hideg szelek fújnak, de zseniális színeket kever a horizontra a felkelő nap.
Percenként változik az intenzitása, a halvány rózsaszíntől, a mé
ly vörösig. És ahogy megjelenik a tűzkorong, minden kifakul. Színtelen és árnyalattalan lesz.
A fedélzeten nyúzott arcok fogadnak. Ildi elmondása szerint, egész éjszaka hányingerrel küszködött és a szemétkosárral barátkozott.
A szárazföldön több órás papírmunka veszi kezdetét. Kérdőívet töltünk ki, hogy: hová, mivel, mikor, miért, meddig. A hivatalos szerv pedig, kézzel pötyögteti be "furcsa" európai nevünk és anyáink nevét.
3 óra elteltével, hivatalosan és ünnepélyesen belépünk Marokkó alkotmányos királyságába.
Az uralkodó VI-ik Mohamed, lépten-nyomon ránk mosolyog. Szemezünk vele a vámon, a benzinkutaknál, a gyorsétkezdében és alattvalói szemeznek vele hálószobájukban is. Állítólag szeretik a francia országban nevelkedett, negyvenes éveit taposó államférfit. Ő a próféta leszármazottja, a király és a hadsereg parancsnoka egy személyben. Itt a királyság bírálatát törvény tiltja (nesze neked sajtószabadság) és a nők teljes jogi egyenlőségét még csak 5 éve gyakorolják. De törekednek arra, hogy politikai pártok ne szerveződhessenek a vallás mentén és szélsőséges iszlamisták, ne juthassanak a hatalom közelébe. Dicső törekvés egy olyan államban ahol a müezzin naponta ötször, hetente 35x, havonta 1050x, évente 12.600x hívja imára „Álláhu ákbár” felkiáltással híveit.
Nadorbol némi kerülővel Berkene –Oujda – Guercif irányba haladunk. Ott letérünk délnek Midelt, Ar-Rachidia fele. Jobbunkon kirajzolódik az Atlasz hegység hófödte hegyvonulata. Mellettünk a hamada (kavicsos, apróköves terület) barackszínben oldott barnái, mögötte az Idraren Draren (hegyek hegye) - ahogy a helyiek becézik- szürke fehér színeivel zárja a látóhatárt.
A Todra szorosban, 1300 méteren, a kanyargó hegyi út egy öblösebb szakaszán, Biztonsági Zsoltunk, hopi indián harcossá avatási szertartást ajánl. Nyílvesszőit, nem kevés feltűnéssel már Székesfehérváron felpakolta a buszra, most meg komoly ritkítást tervez közöttünk annak érdekében, hogy Mauritániába csak a legbátrabb szittya magyarok léphessenek be.
Lényegében a nyílvesszőt, torkunk lágy részéhez illesztve kell eltörnünk. A döntést úgy hívják: félelem vagy bátorság, erő vagy gyengeség, cél vagy meghátrálás. Az adrenalin hangosan zakatol az ütőérben, miközben felkészülünk a megmérettetésre. Aztán három mély lélegzet, - döntés, cél, erő - és reccs. Hasad az anyag, torkunkból felszakad a belefeszülés kiáltása. Megcsináljuk. Mind. Mert bízunk és akarjuk ezt az utazást, mindazzal, amit hozhat.
Éjjel 1 felé érünk Tinerhirbe. A Hotel Kashbah erődszerű építményében közlik velünk, hogy szobáinkat kiadták. Némi hiszti és számonkérés után, recepciósunk végigtelefonálja a városka szálláshelyeit. Át kell még gyalogolnunk a 200 szobás Hotel XY nevű monstrumban, aminek csövein ezen a kései órán már nem cirkulál a meleg H2O. Újabb testszagú éjszaka következik.
Táv: 852 km
A zsúfolt fedélzeten, Körmi, félig megemésztett európai girosszal borítja be a bárpultot és környékét.
Francesco némi alkohol és szívfájdalom hatására elalszik egy karosszékben, és amikor felébred, nem találja a szobáját. Később Kirk kapitánnyal, -egymást szorosan támogatva- találnak egy kulcsot, meg egy kabint.
Egész éjszaka hánykolódik a komp. A wcpapírtartóhoz kikötött mosdó ajtaja 5 percenként oldja le magáról a kikötő zsinórt. Ilyenkor, enyhe gyomorforgással küszködve, kikelek a hálózsákból és a sterilnek cseppet sem nevezhető padlózaton 3 lépést haladva, újra kikötöm az ajtót egy újabb hurokkal. Ez már a nyolcadik.
Az álom elkerül, rémképek viszont csapatostul jönnek: megcsúszik a busz, a kézifék nincs kellőképpen rögzítve, megbillen a komp, egy újabb Estonia katasztrófa van készülőben. Na most.... ez a nagy huppanás, már ez lehet. Hideg-e vajon a víz? Meddig maradunk életben?
Én hülye! Itt mozizok az éjszaka kellős közepén, és még csak nem is élvezem a filmet.
Amikor meghallom a francia és arab nyelvű ébresztőt, fellélegzek. Vége. Nincs több mozi, és tengeri fürdésveszély. Persze zuhanyzós fürdésveszély sincs, mert a wc-csészéhez hasonlóan ez a tisztálkodási alkalmatosság is az elhasználódás komoly jeleit mutatja. Szerény fogmosás, kapkodó öltözés, jöhet a munka. A fedélzeten hideg szelek fújnak, de zseniális színeket kever a horizontra a felkelő nap.
Percenként változik az intenzitása, a halvány rózsaszíntől, a mé
ly vörösig. És ahogy megjelenik a tűzkorong, minden kifakul. Színtelen és árnyalattalan lesz.A fedélzeten nyúzott arcok fogadnak. Ildi elmondása szerint, egész éjszaka hányingerrel küszködött és a szemétkosárral barátkozott.
A szárazföldön több órás papírmunka veszi kezdetét. Kérdőívet töltünk ki, hogy: hová, mivel, mikor, miért, meddig. A hivatalos szerv pedig, kézzel pötyögteti be "furcsa" európai nevünk és anyáink nevét.
3 óra elteltével, hivatalosan és ünnepélyesen belépünk Marokkó alkotmányos királyságába.
Az uralkodó VI-ik Mohamed, lépten-nyomon ránk mosolyog. Szemezünk vele a vámon, a benzinkutaknál, a gyorsétkezdében és alattvalói szemeznek vele hálószobájukban is. Állítólag szeretik a francia országban nevelkedett, negyvenes éveit taposó államférfit. Ő a próféta leszármazottja, a király és a hadsereg parancsnoka egy személyben. Itt a királyság bírálatát törvény tiltja (nesze neked sajtószabadság) és a nők teljes jogi egyenlőségét még csak 5 éve gyakorolják. De törekednek arra, hogy politikai pártok ne szerveződhessenek a vallás mentén és szélsőséges iszlamisták, ne juthassanak a hatalom közelébe. Dicső törekvés egy olyan államban ahol a müezzin naponta ötször, hetente 35x, havonta 1050x, évente 12.600x hívja imára „Álláhu ákbár” felkiáltással híveit.
Nadorbol némi kerülővel Berkene –Oujda – Guercif irányba haladunk. Ott letérünk délnek Midelt, Ar-Rachidia fele. Jobbunkon kirajzolódik az Atlasz hegység hófödte hegyvonulata. Mellettünk a hamada (kavicsos, apróköves terület) barackszínben oldott barnái, mögötte az Idraren Draren (hegyek hegye) - ahogy a helyiek becézik- szürke fehér színeivel zárja a látóhatárt.A Todra szorosban, 1300 méteren, a kanyargó hegyi út egy öblösebb szakaszán, Biztonsági Zsoltunk, hopi indián harcossá avatási szertartást ajánl. Nyílvesszőit, nem kevés feltűnéssel már Székesfehérváron felpakolta a buszra, most meg komoly ritkítást tervez közöttünk annak érdekében, hogy Mauritániába csak a legbátrabb szittya magyarok léphessenek be.
Lényegében a nyílvesszőt, torkunk lágy részéhez illesztve kell eltörnünk. A döntést úgy hívják: félelem vagy bátorság, erő vagy gyengeség, cél vagy meghátrálás. Az adrenalin hangosan zakatol az ütőérben, miközben felkészülünk a megmérettetésre. Aztán három mély lélegzet, - döntés, cél, erő - és reccs. Hasad az anyag, torkunkból felszakad a belefeszülés kiáltása. Megcsináljuk. Mind. Mert bízunk és akarjuk ezt az utazást, mindazzal, amit hozhat.
Éjjel 1 felé érünk Tinerhirbe. A Hotel Kashbah erődszerű építményében közlik velünk, hogy szobáinkat kiadták. Némi hiszti és számonkérés után, recepciósunk végigtelefonálja a városka szálláshelyeit. Át kell még gyalogolnunk a 200 szobás Hotel XY nevű monstrumban, aminek csövein ezen a kései órán már nem cirkulál a meleg H2O. Újabb testszagú éjszaka következik.
1 megjegyzés:
Kedves Emese!
Jó olvasni az írásait, szinte ott érzi magát az ember ugyanabban az élményben. Csak arra kérem, ne hagyja abba, és amint tud, írjon. Családommal együtt várjuk a sok élménybeszámoló közül az egyik legigényesebbet.
BenkőÚr
Megjegyzés küldése