7.nap.Tatuin bolygó

7. nap.
Jan 18 Péntek
Cél:Planet Tatooin

Reggel az ókori barlangrajzairól híres Akka után nyugat felé fordulunk, Bouizakarnénál pedig Tan-Tan felé délnek. Meghibásodik az egyik akkumulátorunk. Ébredező, poros kisvárosban állunk meg. Az árusok pakolgatják zöldségespultjaikat, a hentes már belezi a tyúkot, hasított pálma levélre fánkot fűz egy öreg cukrász. A főtéren Körmivel megnézzük Marokkó két legfonosabb közlekedési eszközét a 25 ülőhelyes Bani Buszt és az 1+x férőhelyes Csacsi kordélyt.


A délutáni ebédszünetünket valami megjegyezhetetlen nevű településen egy internet caféban töltjük. Kávé az nincs, viszont vannak elfüggönyözött boxok, meg agyonhasznált billentyűzet óránként 5 dirhamért (110 ft) Forró a délután.

Esti állomáshelyünk a „Tatuin bolygó” camping. Igazi buckák, igaz buckalakói leszünk. Itt se víz, se áram, se angol wc, de vagyunk mi, igaz buckalakók és van a WiFi.
Valamikor Georg Lucas is borozott és ásózott, ezeken a homokdűnéken.
Naplementekor érünk erre a kies, csodás helyszínre. A mezőny nagy része már komoly ejtőzésbe kezdett.
Megjelenik a Jandarmerie Roayal egyik helyi nagykutyája, és a részponszáblö-t keresi. A ressponsable ( értsd: Villám Gézus) valahol sereghajt a médiaszereplés kötelezettségei miatt IFÁstúl, gépmadarastúl.
Az uniformisos fiuk biztosítanak a teljes biztonságról, és szeretettel üdvözölnek a földjükön. Ígérik, hogy vigyáznak ránk egész éjszaka. Szeretjük őket ezért.

Vörösbe fordul az ég alja, felállítom a Manfrottómat, és veszettül kattogtatni kezdek.
Előkerülnek a Quechua sátrak, a médiás kollégák rávetik magukat. Stipi-stopi. Remélik, hogy hálótársként igazi koronás főket üdvözölhetnek, de a koronás fők buszban párnák közt térnek nyugovóra.
Dóriról kiderül, hogy fantasztikus szakács. A kemping gázon vörösboros marha- és sertéspörköltet főz. Szakácskönyvet kéne írnia, Stáhl módra.
Köszönet Glóbusz!!!
Fellazulunk a nagy szemű homokon ülve. Kezünkben az említett vörös, némi nikotintartalmú amerikai márka, a közelünkben a 7-es csuklósról halk muzsika szól és elönt a nosztalgia. Hozzuk magunkkal a magyar bút, a magyar vigalmat és a fenenagy bizonyítási kényszerünket, miközben körülöttünk az idő más ütemben telik, az élet más értelmet bizonyít.

Itt vagyunk Marokkó határvidékén, holnap átgördülünk Nyugat Szaharába, amit 1975-ben, (egy évvel születésem előtt) a spanyolok „kijelentkezése” után II. Hasszán és az Ő népe olajágakkal, -a Zöld Menetet követően,- csendesen irányítása alá vont. Ennek a lépésnek megvoltak a maga indokai: stabilizálni a hatalmát, bizonyítani az erejét, távol tudni a katonai puccsban jártas főhadnagyait, és egyébként is – ha valaki kivonul, akkor ott vákuum képződik. Bárki elfoglalhatja,- gondolhatnánk gyerekkori játékainkból okulva.

Ma éjszaka kipróbáljuk a busz tetején alvást. Igazi premier lesz, csillagos éggel, hideggel, növő holddal. A csapat 3 részre szakad. Lesznek a földön alvó sátrasok, az egekbe néző tetőzők és a zárt ajtók mögött temperált hőben és bélgázban pihegő őrzöttek.
Bocsánat a naturalisztikus fogalmazásért…

Jelenleg még őrölnek a média kerekei. Interjúk, fotózkodás, és ismerkedés zajlik. Jász Z. filmet forgat a mezőny legfiatalabbjával. 18-at már betöltött, és a budapesti 86-os járat állandó potyautasa. Azt mondja, drága a bérlet, drága a jegy és drága Ő maga is hamvasságában. Hozzánk, a szaharai 86-ra is jegy nélkül száll fel. Persze Gyulánk, a Svungosból avanzsált BKV ellenőr számon kéri. Jegye nincs, leszállni nem akar, ezért a különleges helyszínre való tekintettel elfogad egy zálogtelefont.
Fáradunk, elfogy a francia vörös és elcsendesedik a tábor. Kénytelenek vagyunk engedelmeskedni bioritmusunk parancsának.
Feküdj le és aludj te is, és ne nyúlkálj ki a hálózsákból……