15.nap. Célegyenesben a mentőosztag

2008.01.26Indulás: Ayoun Cél: Bamako

Miután az éjszaka se lidérc, se leselkedés, se italozás nem volt, mindenki frissen ébred. Ülésben elkényelmesedett farizmunk edzésért kiált, ezért tartok egy rövid Cross Fit bemelegítést. Ez egy „se nem árt, se nem használ” nevű rövidített program, de 3 mp-nyi anyagot össze lehet vágni belőle a RTL Fókuszának.

Ma amúgy sincs időnk a testtünkkel foglalkozni, mert hosszú az út és haladnunk kell. Kicentizünk a míves kapun és nagy lendülettel eljutunk az 500 méterre lévő benzinkútig. Mandarin, narancs, meg homokos kenyér kell. Közben annyi gyerek gyűlik körénk, hogy se ki, se be. A buszból, kézrengeteget látni, hallani pedig, a dönémoá, dönémoá kórust. Visszajön Tibor. A szánalom és gyerekszeretet elveszi a józanságát. Csokit oszt, vagy inkább szór. Pillanatok alatt földön vannak nyolcan, a többiek lökdösődésbe, kapkodásba kezdenek, testükhöz szorítják, amit megszereztek, szabad kezük újabb zsákmány után kap. Szirénaszerű hajókürttel kell megrémíteni a gyereksereget ahhoz, hogy el tudjunk húzni a helyszínről.

E közben Rudi Peti és Kálmán a VW Bogárral, jó nagy előnyre tesz szert. Bevallásuk szerint, egy üveg hideg sör lebegett délibábként szemük előtt, azt hajszolták. Mellesleg pár száz kilométer megtétele után a megjavított féltengely újra megadja magát. Legközelebb a határnál találkozunk velük. Az Olé-olé-olé-olé-t zengik és tolják a járgányt egy csapat nevető gyerekkel. Ez itt már a Mauritán-Mali határ, ami amúgy fel sem tűnne, ha nem állítanának meg minden kanyarban, különböző vámhivatalnak álcázott épületekbe küldözgetvén, civil ruhás ügyintézők.

Nem győzzük gyártani a petit cadeau-s zacskókat, pólóval, írószerrel, jegyzettömbbel. Elég jól gyakoroljuk a paraszolvenciát itt a sivatagban is.
A magunk mögé kötött sufnituning autóval-aminek semmiféle papírja nincs nálunk, bekúszunk lassan a Stop táblával jelzett Maliba.

Innen már a lassúság valahogy állandóvá válik. Az épülőfélben lévő betonút nem járható. Rázópados földúton megyünk órákon keresztül, húzunk magunk után egy fék nélküli járművet, ránk esteledik, az idegek befeszülnek a megerőltető előre-hátra figyeléstől. Francesca ül a volánnál. Jól csinálja, csak túl sok a jószándékú tanácsosztó. Mire meglátjuk Bamako fényeit, néhányan azt kívánjuk-bár lenne a buszon gumiszoba.

Miután áthuppanjuk magunkat a 286 fekvőrendőrön, emlékezetes forgalmi dugót okozunk a fővárosban és megússzuk baleset nélkül a számtalan közénk hajtó mopedest, Gyulai Zoli foszló emlékeken nyugvó navigálásával, beérünk a célba !

Érkezés: 2008.01.26. este 11.08 perc (nagyjából) Mali/Bamako/ El Farouk-Libia, alias Hotel Kempinsky

14.nap. Jótett helyébe- féltsd a bőröd!

2008.01.25.
Kiffa -Nara (helyett Ayoun)

Továbbindulásunk előtt az IFA bevontatta Villám Úr bogarát. Már 400 kilométere húzzák maguk után, mert hátsó féltengely hiba miatt hajtásképtelenné vált.
Kínálkozik néhány ötlet:
- csörlőzzük fel a tetőre, mert jó buli így beérni a célba.

- kössük magunk mögé egy fém távtartóval.

- az Agy, halkan azt javasolta: (javítsuk meg)

Utóbbi győz.
Peti és Lucky, beöltöznek. Nagyjából 35 fok van árnyékban. A betonon hasalva egy Bogár alatt valamivel több.

A társaság tehetetlenebb fele, játékkal üti el az időt. Az alacsony tetejű pihenő alatt Zsolt és Dóri Amőbázik. Rendre Dóri győz. Gyulánk is szerencsét próbál, de sikere se most, se később nem átütő…
A médiás erők labdajátékokkal mulatnak. Telik az idő. A nap egyre magasabban jár, egyre hevesebben izzaszt.

Az IFA, a Sárga 7-es, Dácia Team, Velo., Nívás csapat és a többi versenyző, már rég Nara (Mali) felé halad. Nekünk is húznunk kéne, mivel éjfélkor lejár a mauritán fegyveres erőkkel kötött védelmi megállapodás, és ezidőtájt jó volna a határ másik oldalán tudni magunkat.

Addig is, a lányok mosogatnak lábat borotválnak egy bungaló fürdőszobájában. Én ugyanott mosok. A sivatag furcsa tulajdonsága, hogy az állandóan közlekedő szél, izzadtsággal és a vörös agyagos utca porával keveredve alattomos koszfoltokat tetovál az ember gúnyájára. Rossz szokás, hogy nem várjuk ki a kopó fázist. Pedig az itteniek ismerik a titkot. -Válassz sötét színű ruhákat, de ha mégse, 1-2 hónap kitartó vízelvonás, és máris dörzsölhető állagú lesz minden tapadvány. A helyi takarító személyzet, aki- Nakhsotthoz hasonlóan – nem cserél ágyneműt a váltakozó vendégek után, szemlátomást élvezi a fehér ember ügyét-baját.

Körülállják a szerelő brigádot, amikor előkerül a szikrát vető flex. A satuban szorított hátsó féltengely elkezd karcsúsodni.

Délután 4 óra, mire a Bogarat meggyógyítják. Már egész biztos nem érünk el Naráig.

Lesz ami lesz alapon Ayount választjuk esti célpontnak, annál is inkább mivel „atlétetrénerünk” ismeri a helyet. Két résztvevős konvojunk elindul, megy-halad, estére oda is ér. Becentizzük magunkat a szálláshely kovácsoltvas kapuján, és mire elkezdenénk nagyon-nagyon félni a sötét mauritán éjszakában, megjelenik a helyi rendőrparancsnok néhány emberével, megágyaznak a homokszínű Merciben és elállják a bejáratot az éjszakai lidércek elől.

Mostmár csak attól kell tartanunk, hogy a járőröző kiskatonák pizsama osztáskor, be ne leselkedjenek az ablakon.