13.nap. Igazi sebességi rali Dakar módra

13. nap 01.24-e
Helyszín: El Gheddiya

Az út menti rögtönzött kempingben, a helyi rendőrfőkapitány és fegyveres őrei személyes jelenlétében nyugodtan telt az éjszaka.

Reggel, elszakadok a csapattól, hogy néhány helybélivel és szépséglányainkkal, akiket helyi gúnyába csomagoltak kísérőink, El Gheddiya körzetében kutat avassunk.

Tidjikja és Kiffa között ez az utolsó felszíni vízzel rendelkező oázis, Parc Budapest névre hallgat. Ebben a talpalatnyi folyadékban él a sivatag egyetlen megmaradt krokodilusa.

Az egész megyében szeptember óta nem esett eső. Elhullott kecskék, néhol gebe tehenek fekszenek végkimerülten, soványan az út mellett. Letérünk a betonról és homokos, kavicsos, néhol sziklás terepen folytatjuk. A hátsó ülésen rodeózásra emlékeztető mozdulatokkal vonaglunk. Jó 3 órás zötykölődés után, feltűnik a sziklakatlanban fekvő zöld pont, lapos tetős vályogházikókkal és egy nagy fehér sátorral.

Néhány honfitársunk megelőzött bennünket. Autóikból ajándékokat, cukorkát szórnak, mire a néhány száz egybegyűlt felnőtt és gyerek megrohamozza őket. A decens ünnepség kaotikussá válik. Elmaradnak a protokoll beszédek. Valahol a tömegben, csekély érdeklődés mellett, átadják a nemzeti színűre festett kutat, aminek a trikolórjából, valahogy kimarad a fehér szín, azt mondják- fordítási hibából.

A helyi souvenirt árusító sátor mellett lányok dobolnak és énekelnek. A falu főnökkel, néhány fekete ruhás idős asszony táncol. Az egész falu tapsol, énekel, örül. Magával ragad a hangulat, beállok közéjük. Pillanatok alatt hallatlan népünnepély kerekedik. Egy öregasszonnyal ropjuk, nem tudni, hogy én utánozom-e mozdulatait vagy Ő az enyéimet. A többiek szorosan körülöttünk állnak, a ritmust ütik. Egymáshoz érünk, kezet fogunk, megsimogatjuk egymás karját. Jó érzés. Többen mutatják, hogy vegyem le a fejemet fedő turbánt. Az iszlám előírásai szerint minden testrészem textil fedi, a fejemen a hóli viszont férfi módra van megkötve. Ez vicces lehet nekik.

Miután könnyes búcsút intünk a színes-szagos forgatagnak és konvojban elindulunk, a falu szélén Idomou még felszólítja a bamakosokat egy végső adakozásra. Előkerül még néhány élelmiszerrel megpakolt utazótáska, ruhanemű, miegyéb, aztán kölcsönbevett autójának platóján landol.

Helyi kísérővel a falutól fél órás kocsikázásra lévő sziklákhoz megyünk. 50 m mászás után, egy 2 méter széles platóra érünk. Emberünk, aki egyébként nem beszél idegen nyelven és információcserénk pusztán gesztusokra korlátozódik, tétován nézelődik, majd rámutat a meredek falra.

Néhány éve Cambridge-i kutatók itt tárták fel azokat a 4000 éves barlangrajzokat, amelyen lovon vadászó tollas és íjas alakok, teknőcöket zsákmányoló emberábrázolások és zsiráfok szerepelnek. A helyiek semmiféle jelentőséget nem tulajdonítanak a felfedezésnek. Se tábla se elkerítés, se állagmegóvás, se unokáink szemének megőrizni akaró szándék. Csak bennünket fog el a láz, mert Hollywood-i filmélményeinkből elő kúszik egy magyar származású "angol beteg" képe. A valóság viszont az, hogy Almásy jóval keletebbre a Líbiai sivatag déli részén lévő Uveinat-hegység és Gilf Kebir fennsík lábánál fekvő völgyekben kutakodott és fedezte fel Wadi Surát az Úszók barlangját.

Miután leereszkedünk a sziklákról, életem legizgalmasabb off-roadozása veszi kezdetét.

Vízmosásban haladunk a 4 kerék meghajtású Toyota dzsippel, sziklákon ugratunk felfele. Mögöttünk kisebb konvoj alakult ki. Lassan haladunk a sziklás terepen. Amint felérünk a szirt tetejére szinte semmi átmenettel puha homokdűnék következnek. Bevárjuk a többi bamakóst. A homokon többet ér a széles gumifelület, ezért leeresztjük kerekeinket, a Brilum Dream Team autóját kinevezzük vezérautónak. Ebbe ül át Idomou aki közli a másik 3 alapszabályt. A lehető leggyorsabban kell hajtani, kb.30 m. távolságban egymástól a vezérautó keréknyomában haladva.
A konvoj elindul. A Toyota zárja a sort, de Alit ez zavarja. A 3 szabályból kettőt eleve elvet és a konvoj élére tör. Két kézzel támasztom magam a hátsó ülésen pattogva.

A Tindouk kanyonban járunk. Ez tett volna a Dakar egyik etapja, ha a politika és az olajéhség nem szól közbe.
Lélegzetelállító szakasz ez. Jobbunkon az égig érő bazalt sziklahegy, balunkon pedig vörös dűnék.
Ali jól ismeri a terepet, mert miután leelőz mindenkit, szédületes tempót diktálva a konvojnak, elhagyja a nyomokat és szűz terepen kerülgeti a cserjéket, pampafüveket, köveket. Szinte átmenet nélkül, hirtelen jön a sötétség.
A homokos szakasz Kiffa előtt 30-40 km-vel ér véget. Innen kemény rázópados út következik. Órák óta világít már a hold, amikor arab kísérőnkkel beérünk Kiffa lapos, poros városába.

Mindeddig Buszunk és fiaink, városlátogatással, kenyérbeszerzéssel mulatják az időt. Ők már délután beértek a célba, felszerelték a műholdas adó-vevőt és vérre menő harcokat vívtak egymással az internet elérésért.

Médiásaink rövidfilmeket cikkeket és képanyagokat küldözgettek haza. A jujponthu a testnedvekre hegyezi ki az eseményeket, ebből holnapra bulvár,- ál,- vagy rémhír lesz, de Körmendink megszállott a hivatásával kapcsolatban és pénzért sem lehetne lebeszélni a túlzó, triviális vagy fantazmagórikus megfogalmazásokról.

12.nap Vadkemping a préri szélén

12.nap. 01.23.
Cél: Tidjikja
Táv: 750 km

Délkeletnek indulunk, érintve a decemberi mészárlás helyszínét Aleget. Az úton állig felfegyverzett katonák kísérnek.

A fővárostól 60 kilométerre nagyon kis sebességgel Boutilimit nevű falun megyünk keresztül. A szűk út mindkét oldalán, kereskedők, iparosok kínálják portékáikat. Hentesek dolgoznak a legyektől hemzsegő rekkenő hőségben. Fél kecskék, apróbb állatok lenyúzva, kibelezve lógnak az árnyékban, a földön asszonyok kínálnak paradicsomot, kis narancsot, hagymát.
Földszintes lapos tetős épületekből árusítanak mindent, amit enni-inni-felölteni lehet. Ezek a rozzant épületek nappal üzletként, éjszakára néhány leterített ronggyal hálóhelyként szolgálnak. Nyomorúság és szemét mindenütt.

A táj lassan változni kezd. Dúsabb növényzet, száraz fűfélék, dimbek- dombok, egyre nagyobb kecskenyájak, tevecsordák mellett haladunk el. Késő délután átkelünk egy lélegzetelállító vörös sziklás hágón. A völgyben hatalmas elhagyott város. Estére letáborozunk Tidjikja elött.

Katonák, helyi rendőrök biztosítják a helyszínt. A sötétségben csak néhány fegyveressel telepakolt autót látunk, reggel viszont felsejlik a valóság.

Egész éjszaka őriztek minket. A rögtönzött táborhely 2 kilométeres körzetében körbekerítették járműveinket.

Gyula riportért pálinkát hoz. Rendes esti bélfertőtlenítésünk múlik ezen. Körmendi paprikás krumplit főz marhapörkölttel fűszerezve. Ég a tábortűz, meztelen talpunk melegszik.

Chavé a főnök, feljön ismerkedni. Végig kérdezi a busz paramétereit, tetszik neki és a társaságunkat is élvezi látszólag, mert marad, csacsog, érdeklődik. Előkerül a sztereotip kérdés: -eszkö vuz et marié? Válaszomat sejthetitek. - Ouiii. Gyereket ez alkalommal nem használok védekezésnek. Kedves embernek tűnik.
Később visszatér egy mauritán zenei kazettával. Nincs hozzá lejátszónk. Felajánlja, hogy holnap reggel bemegy a közeli településre és vesz nekem egyet. Melle fölötti zsebeiben, megmutatja pénzkötegeit.
Később hallom-nem teljesen hiteles forrásból,- hogy a vadkempingezésért a helyi erők fejenként 15 eurót kértek a többi autóstól. Tőlünk nem. Ezért kaptak reggel egy pár katonai vóki-tókit, mert minden bimbódzó barátságnak, megvan az ára.

11.nap. Sebeinket nyalogatjuk!

Nouakchott

11. nap. 01.22 Kedd.

Mivel a tegnapi homokozásunk okán nem vettünk részt a tengerparti viharral és drámai fordulatokkal tarkított estén, amin egy-két autó az említett homokpadon valós életveszélybe került és már tegnap megérkeztünk a városba, ma bevárhatjuk a mezőnyt,- azaz van egy teljes napunk felfedezni Nouakchotot.

Ez a Szahara legnagyobb városa, az ország fővárosa. Az 50-es években még egy 150 ezres település, aztán a 80-as évekbeli több éves Szaharai szárazság következtében, menekültek, kereskedők, közhivatalnokok, hajléktalanok, nyomorultak, bűnözők és ügyeskedők metropolisa.

Épületei nem jellegzetesek, utcaképe kaotikus, boltjai előtt maradékcsempéből kirakott padkák, és a folyamatosan süvítő szél, ami arcodba fújja a homok, por, és egyéb finom szennyeződések elegyét. Helyi szemmel nézve viszont maga a nagyvárosi Kánaán. Minden zugban kereskedelem, adok-veszek folyik. Sok a szabóműhely, a pék, az autószerelő, - nem is csoda elnézve a használt jármű állományt. Igazi Mercedes-temető ez. A kresz szabályok ismerete és betartása itt nem téma. Mindenki ráutaló magatartással, nyomulósan közlekedik, ha koccan, maximum azt mondja -insAllah!

Úgy érzem magam, mint egy váratlan vendég, akire a gazda kényszeredetten mosolyog, miközben azt latolgatja –vajon meddig marad ez itt?

Fehér asszony a maga nagyméretű belekukucskálós képmegörökítő nyakékszerével…

Talán az iszlám tiltása, talán saját szemérmességük okán nem rajonganak a fényképezőgépért. Szerencsés dolog megkérdezni a kiszemeltet, akar-e megörökülni segédletünkkel. Sokszor pénzt vagy apró ajándékot kérnek érte, sokszor elfordítják fejüket.

Enni megyünk, Fatu a szépmosolyú pincérlány sűrű érintések kíséretében felszolgálja a - leginkább saslikra emlékeztető- brochetteket salátával, rizzsel, szalma krumplival. A grillcsirkét itt félbevágva, beirdalva, forró vaslapon sütik, -egy picit talán túlságosan is el-.

A mauritán konyhán arab és francia hatás érződik. Sok kuszkuszos egytálételük van, amit teve vagy marhahússal esetleg hüvelyes zöldbabbal tarkítanak. A pékségek kínálatában francia mintára kroászon, bagett, és pástétomos sütemények sorakoznak. Később majd leírom saját főzős élményemet is. Most visszatérek a buszhoz, amin reggel óta dolgoznak fiaink, apáink.

A tegnapi kalandban néhány segédberendezésünk megsérült.

Az agregátornak kicsúszott a vezetéke, csőrlőink elszakadtak a bősz rántásoktól, zárlatos lett az egyik akkumulátorunk és a nagyteljesítményű inverter is megadta magát.

Toman Péter, Lucky Loo, és Francescánk, egész nap javítottak, szereltek a tűző napon.

Ráadásképpen, amikor már - nem csak képletesen,- fanszőrzetükből is csöpögött az izzadság még kitakarították utánunk a dzsuvát és lemosták a járgányt. Hát ez van. Nem állítanám, hogy nem szégyelltem el magam, amikor visszajöttem városi sétánkból.

A kemping, mindezen műveletek helyszíne alig 100 méterre van az óceántól.

Bikinire vetkőzött szépségeink enyhe gyomorégést okoztak a helyi XY kromoszómáknak.

Többen távolról méregették, a 30 fokos januárban, lenge öltözékben vízbe pancsikoló fehérembert (főleg, ha nőből lett teremtve), de a rendőri jelenlét miatt, csak kevesen merészkedtek le a partra.

Egy dadogós bőgatyás mellénk csapódva azért, - 10 percnyi beszélgetés után- bekínált néhány tevét, meg egy Timbuktui családlátogatással egybekötött eljegyzést az amúgy elvállt tengerkék turbános Szöszinek.

Este miniszteri látogatást szervezett villámlógéza, főszerv. András barátunk, amire a „turisztikai főfőmufti” Idoumou Abdarrahmane mellett, hivatalos volt a Turisztikai Kézműipari és Gazdasági Miniszter, a rendőr főkapitány és egy tömjénmentes vallási vezető is.

Halványkék és díszes fehér grand bububan érkeztek, fejükön a mór eredetű egy vég bézs vászonból kötött hólival.

Lányainkra, szárihoz hasonló tarka absztrakt mintás viseletet aggattak, fejükre felkerült az utazó korona és az előkészített fehér sátorban okos szavak kíséretében, örök barátság szövődött a bizalom és jelenlét mezsgyéjén a talán-keresztény Magyarország és a biztos-iszlám Mauritánia között.

Előrelátó énem mindeközben a hasi nedvek csikaró érzésétől félve halvacsorát tervezett. Kellett hozzá: piac, kofa, tengeri alapanyag, némi ouguiya, (5 kilóhoz, 1350,-) férfi kísérő és alkukedv. A friss alapanyag délután csónakázott be a Plage des Pécheurs-re és a többi alkotóelem is rendelkezésre állt. Doráde-t és Djof-ot (vörös márnát) vettünk. Megpucoltattuk egy félhomályos helyen, bokáig fej- és halbélben lépdelő segéddel, aztán már csak sütés élvezetes feladatát kellett megoldani.

Időközben a kempingben is bulira készülődnek. A Hetes Busz, a hidegben is meleg norvég férficsapat, az angol Travel Chanel győztes kispolszkis Kevin the First and Second, Dácsia Team és bárki más, aki az egy liternyi szeszesital nevezési díjat előteremti, szívesen látott. Mi-mivel folyékony utikészleteinket még a határlépés előtt homokba temettük- élelmiszerrel neveztünk és az egzóta halak mellett, paprikás krumpli készül, csípős kolbásszal.

Az étterem konyhájára kéredzkedtem be. A fekete fiuk furcsán méregetnek, miközben szédítő gyorsasággal liszteznek, sütnek és tálalnak. Lassan megszokják a jelenlétem, bevesznek a csapatba, és kezem alá hordják az eszközöket. Vágódeszka, éles kés, fokhagymareszelő, tálca, sőt egyikük, név szerint Njayi kuktaként elősüti a paprikás lisztbe forgatott halat. A piszkosfehér csempén bogarak, pöti csótányok grasszálnak föl s alá, de kit érdekel, amikor jó a társaság és forró az olaj…bacilus nem marad életben!

Lassan újabb segítség érkezik. Szöszi és Alhassan krumplit pucol, hagymát vág, Joci magyarul tanítja udvarolni a konyhaszemélyzetet.

–Sziasz-tok csajok, szé-pek vagytok, meg lesztek …………-va! A kiejtés tökéletes, a hangulat nemkevésbé. (Film készül az eseményről-nem túl szalonképes.)

Mire a bőrünk alá is bekúszik az olaj meg a konyhaszag, elkészül a vacsora. A parton, a Csuklós 7-es szervezésében grillrácson pácolt kecske és óriásrák sül. Saláta és fóliában sült zöldség is kínálkozik, no meg, gatyaszaggató pálinka a határon reszkírozni kész csapatok készletéből és vörösbor a rózsaszín szemüveges Aravind dobozából.

Újabb kései fekvés, korai keléssel…

10.nap Ohne Party! Éljen a lapát és a vontatók!

10.nap. 01.21. Hétfő.
B2 –Beach Party majd Nouakchott
Táv: 491+153 km
A napokat már csak onnan tudom, hogy hozzáadok egyet az előzőhöz.

Reggel felkapaszkodva a homokon, rátérünk a főváros felé vezető főútra. Tőlünk balra, lencsevégre kapjuk az a 163 szerelvényből álló, 1,5 km hosszú vonatot, ami egy nyomtávon, 3 x naponta, 7x egy héten, - Mauritánia gazdasági alapját,- vasércet szállít.

A mai távot a Beach Party helyszínéig négykerék meghajtással a Banc Danguin Nemzeti Parkon keresztül, a kisebb járművek pedig kerülő úton a park bejáratától délebbre tesszük meg. A tervek szerint vakmerőn és hazárd módon, ha dagály előtt leérünk a partra, megpróbálkozunk a technikailag lehetetlennel. Átkelni a 30 méteres puha homokpadon a víz áztatta, tömörödött keményebb partszakaszon és néhány ugratós homokdűnén. Mondanom sem kell, a döntés enyhe vitát generál.

Rátérünk egy fehér kagylóktól keménnyé tömörült tengerhez vezető útra, amit sárga futóhomok buckák tarkítanak. Néhányat kikerülünk, de a legnagyobban elmerül a kerekünk. Ásnunk kell, de a hátsókerék hajtás nem elegendő a továbbjutásra. Werner és Bútor (a tavalyi baleset alanya), ifájukkal hajt elénk, és kiránt a homokból.

2 kilométerre előttünk egy szélesen elterülő halászfalu sziluettje rajzolódik ki a délutáni napban. Gyerekek jönnek, előveszünk egy foci labdát, és rúgni kezdjük a bőrt. Az egykor volt tengerfenék felülete szúrós a rengeteg kagylómaradványtól. Mi bakancsban, ők mezítláb,- papucsban ugyanis nem jó rúgni.

Tovább hajtunk. Az útról letérve csalóka talajon haladunk nagy sebességgel a tenger felé. Át kéne jutnunk. Le kéne érnünk a partra. És nem kéne elmerülnünk, mert a dagadó tenger papírcsónakként bemos az omlatag homokpadon. A Lada Nivás Jocó elől halad, - szándéka szerint szilárd utat mutatva- de 20x könnyebb nálunk és 4 kerék tolja előre. Úgy 150 méterre a parttól elfogy a motor ereje. Belesüppedünk a porló talajba.

Lukács Lucky fütyörész feszültségoldásként, néhányan tanácstalanul rágyújtanak az autó mellett, majd lemennek a tengerhez egy újabb labdajátékra. A motortérből spriccel a hidraulika olaj. 300 bárnál a cső és kúp találkozásánál elpattant a szorítógyűrű. A mögöttünk haladó brutális IFÁra újra rákerül a vontatókötél, első kerekünkre pedig a Hydro-motorok. Hosszú fárasztó, feszült és ideges óra következik. Lapát, homokvas, vontatás, erőlködés, lapát, homokvas, vontatás, erőlködés, újra meg újra.

Ránk esteledik, mire kikínlódjuk magunkat a fehérkagylós útra. Mindenkit igénybe vesz az esemény, de alapvetően hálásak vagyunk, hogy ott történt ahol, és nem a sokkal kegyetlenebb tengerparton.

Nouakchott felé hajtunk. A Houda 4****-os luxusában használt ágynemű, kakimaszatos csempe és irdatlan poros padlószőnyeg fogad. Szájpadlásom smirglizem a levegőben terjengő porral, fogmosáshoz is remekül használhatnám, ha elfogyna a fogpaszta. Nem a kényes dömoiselle szól belőlem, amikor ezt írom, egyszerűen ez az objektív állapot. És milyen fenséges állapot ez a helyiek lakhatásához képest.

Ebben az országban, ami akkora, mint Francia-és Spanyolország együttvéve, a kb. 3 milliós lakosság 70-80%-a a pszichológusok által meghatározott szegénységküszöb alatt él. Ez azt jelenti, hogy életükben felhalmozott tárgyaiknak száma, nem több mint 6 darab.

Belegondolok, hogyan érezném magam a több száz darabos cd gyűjteményem, a családi könyvtár, ruháim, cipőim és konyhafelszereléseim nélkül, nem beszélve a megörökölt vagy megkívánt festményekről, és egyéb kacatokról, amikkel körbefalazom magam, miközben azt demonstrálom, aki nem vagyok. Egész civilizációnk épül erre már több ezer éve. Azok vagyunk, amivel körülvesszük magunkat, és amint elveszítjük ezt a díszletet, tehetetlenné, deszperálttá vagy halottá válunk.

9. nap Határlépés Mauritániába

9.nap. 01.20 Vasárnap.
Cél: Nouabhidou
Táv: 425 km

A Dakhlai földnyúlványról visszakanyarodunk a szárazföld felé. Dél körül elérjük a Ráktérítőt, amit két kőhalom és egy kőből kirakott vonal jelez. Fel sem tűnne, ha nem segítene a műholdas helymeghatározás.

Itt ássuk el az otthonról hozott Rejtő Jenő emlékládánkat, amibe a láthatatlan légió legfontosabb kellékei kerülnek.

Van benne teniszütő, ziherejsz tű, fekete lakktáska, napszemüveg, könyv és megboldogult Reisz Gyuri bácsi – a Volán Egyesülés legendás szakemberének- turbános képe, amit valamelyik törökországi kiküldetése során készítettek róla. Lakat kerül rá, a fiúk ráhordják a földet és a verőfényes túlexponált távolból, egyszer csak megelevenedik a regény. Három homoki dzsipp közelít tele fekete és terepszínű turbános katonaemberrel. Csak fekete szikrázó szemüket látjuk. Lehúzódnak az úton, egyikük leugrik a járgányról és hozzánk lép.

Elmeséljük, hogy ajándékot hoztunk a Szaharának, és emléket állítunk annak a pesti polgárnak, aki itt soha nem járt, de a kávéházak füstös asztalai mellől jobban ismerte ezt a vidéket, mint mi, akik tapodjuk.

Megengedik nekünk, hogy illő öltözékben közéjük állva képeket készítsünk. Barátságosak és készségesek. Ők az utolsó afrikai gyarmat hadtestének fegyveresei. Ez a továbbiakban a mauritán szakaszon nem lesz ennyire egyértelmű, sőt. A tavalyi futamon, valakit letartóztattak, amiért fényképezőgépét katonai objektum felé emelte. Ráadásul rendesen össze is tévesztették egy másik feketepólós fehér emberrel.

A volánnál Tibor ül. Az Atlanti óceán felől, erős oldalszél löki, rázza a buszt. Feri, aki 16 éve vezet, néha összerezzen.

- Nagytestű, nehéz, hölgy ez. De ha ráülsz, nem érzed az időt és a sebességet. Észre sem veszed, és 20 tonnájával falja már az utat.

Minden busz nőből van. Babusgatni, szeretgetni, ápolgatni, gondoskodni kell róla.

Meg kell ismerni a határait. És amikor egy új járművel találkozol, az olyan, mint egy randi. Az első pillanatban kiderül, hogy van-e közös témátok vagy nincs - mondja.

Nyugat Szahara azaz Dél Marokkó utolsó benzinkútjánál üzemanyagot, és vizet tankolunk. Szöszi, fehér testhezálló öltözékben dohányzik a járgány mellett. Ali úgy 10 méterről, lopott pillantásokat vet rá. Szégyelli magát, néha elfordul, a bajszát, ajkait matatja. A látvány egyben csábító és megbotránkoztató számára.

A határ felé haladva CB-n kapjuk a hírt, hogy 2 autót totálisan kipakoltak alkohol után kutatva. Leállunk egy harckocsi aknákkal szegélyezett útszakaszon. Gödröt ásunk, aztán a fiúk nagy sírás-rívás közepette elássák a 6 liter kisüstit, a fütyülőst és a törkölyt. Lesz még ennek böjtje....

A határon kilométeres sor áll. Délután 3 óra van, 34 fok és repesztő napsütés. Néhányan a busztetőn UV csapdát állítanak testükkel, jómagam a billentyűk mögött rontom a szemem.

Megváltozott időérzékünk szerint gyorsan telnek a percek. Alig 3 óra alatt elérjük az őrbódékat ahol útipasszusainkat ellenőrzik. Újabb egy óra telik a forró napon, arra várva, hogy nevünkön szólítsanak és átvegyük útleveleinket. Lassan átgördülünk az alig két sávosra szűkült fallal határolt szoroson. Ez után következik az erősen elaknásított senkiföldje, úttalan- útjaival, amin egy Nouadhibouba tartó kereskedő kalauzol át. Nagyon rosszak a terepviszonyok, mindenki kapaszkodik amibe csak tud, stabilizálja magát, ameddig Feri át nem evez a gájd és az éjjellátó berendezés segítségével ezen a nehéz szakaszon.

A másik oldalon, egy félbemaradt kőépítmény mellett, fabódéban zajlik az útlevél ellenőrzés. Valahogy megérezzük, hogy ez egy újabb időszámítás, egy újabb éra.

Mauritániában ortodoxabb szokások szabályozzák a testrészek fedetlenségét, a rabszolgatartást csak 1981-ben tiltották be és mint ahogy azt olvasmányaimból megtudom, a démon nevű dámajátékon kívül nemzeti sportnak számít a költészet is. A házasulandó ifjútól 4 versszakos improvizált verset várnak, erre aztán a násznép újabbakkal válaszol, mintegy vetélkedve a szellemesebb, árnyaltabb strófákkal.

Nemzeti valutájuk az ouguiya, nagyjából forintunk 85-90 % éri. Váltani persze nem lehet. Itt az

euró a preferált, kismértékben pedig a dollár. Egy euróért, - kivéve, ha jó szándékú „turisztikai vállalkozónál” váltod,- megadnak 360 helyi fabatkát is. Ha a határon kísérletezel, egy százassal kevesebb a ráta.

Az éjszakát Nouadhibou városán kívül, egy kellemes tengerparti szakaszon töltjük. Az apály, reggelre nagyjából 30 méterrel vonja vissza a víz vonalát. Biztonságunkra fegyveres katonák vigyáznak, fel-s alá járkálva a tábor peremvonalain. A puha homokban kagylók, kiszáradt rákok és partra vetett medúzák hevernek.

8.nap Rodeózás a sivatagban

Január.19 Szombat
Táv: 850 km
Cél: Dakhla

Fázósan, összetörten ébredek Mr. Index krákogvaköhögő Kirk kapitány társbérletes sátrában, amely nélkülöz mindennemű kényelmet. Nincs se meleg, se polifóm se gumimatrac, viszont van némi lejtés és állandó hidegérzet a keményre döngölt aprókavicsos talajon. Ez az éjszaka mindenkit kimozdít a komfortzónájából. Odabent a buszon a már említett gázosodástól telt kényelmetlenül az éjszaka, a busztetőn alvókat a későn érkező autósok és a nappali világosságot keltő hold zavarta, a sátrazókat pedig a hálótárs irgalmatlan horkolása és a talaj egyenetlenségek tartották ébren.
A buckákon túl, ma egy 850 km útszakasz vár.

Dél körül átkelünk a Marokkó és Nyugat Szahara virtuális határán. Meg sem állítanak. A látvány lassan változni kezd. Eltűnnek a magas hegyek, a dombok, a táj ellaposodik. Megjelenik az út mentén az a finom homok, amitől a hátulról filmezett gépjárművek rém hatásos porfelhőt kavarnak. A hozzánk csapódott tuning IFÁból dokumentáljuk az eseményt.
Fővezérünk, elérkezettnek látja az időt, hogy homokos, kavicsos talajon kipróbáljuk az elsőkerék meghajtást. Erős szél fúj. Az egyre finomabb homok megtölti a szemünk, érezzük a szánkban, belemegy minden résbe, hajlatba.

IFÁs kísérettel letérünk az útról egy buckás, sziklás-homokos terepre. Billegünk, mint Donald Kacsa. Felkerül a Hydro-hajtás és indul a játék. Hegyre fel, dombról le. Fehér ember Homo Ludens eljött a Szaharába, magával hozva sok-sok játszótársat, élő, élettelen kelléket és amiért jött az többnyire megvalósult.
Premier ez a javából. Autóbusz még nem kapaszkodott négykerékkel a süppedő homokba.

A nap hátralévő szakasza enyhe monotóniában zajlik. Egyedüli kreatív megmozdulásom egy 10 perces pihenő alatt homokba rajzolt Zen kert. Szép. Ma nyűgös vagyok és cseppet sem közlékeny.
4 óra alvási időnk van a holnapi indulásig. Korán kell kelnünk, és el kell érnünk 1-ig a marokkói határra, - ima és ebédidőre ugyanis bezár-, aztán át kell kelnünk még világosban az aknazáron, hogy beléphessünk Mauritániába.

7.nap.Tatuin bolygó

7. nap.
Jan 18 Péntek
Cél:Planet Tatooin

Reggel az ókori barlangrajzairól híres Akka után nyugat felé fordulunk, Bouizakarnénál pedig Tan-Tan felé délnek. Meghibásodik az egyik akkumulátorunk. Ébredező, poros kisvárosban állunk meg. Az árusok pakolgatják zöldségespultjaikat, a hentes már belezi a tyúkot, hasított pálma levélre fánkot fűz egy öreg cukrász. A főtéren Körmivel megnézzük Marokkó két legfonosabb közlekedési eszközét a 25 ülőhelyes Bani Buszt és az 1+x férőhelyes Csacsi kordélyt.


A délutáni ebédszünetünket valami megjegyezhetetlen nevű településen egy internet caféban töltjük. Kávé az nincs, viszont vannak elfüggönyözött boxok, meg agyonhasznált billentyűzet óránként 5 dirhamért (110 ft) Forró a délután.

Esti állomáshelyünk a „Tatuin bolygó” camping. Igazi buckák, igaz buckalakói leszünk. Itt se víz, se áram, se angol wc, de vagyunk mi, igaz buckalakók és van a WiFi.
Valamikor Georg Lucas is borozott és ásózott, ezeken a homokdűnéken.
Naplementekor érünk erre a kies, csodás helyszínre. A mezőny nagy része már komoly ejtőzésbe kezdett.
Megjelenik a Jandarmerie Roayal egyik helyi nagykutyája, és a részponszáblö-t keresi. A ressponsable ( értsd: Villám Gézus) valahol sereghajt a médiaszereplés kötelezettségei miatt IFÁstúl, gépmadarastúl.
Az uniformisos fiuk biztosítanak a teljes biztonságról, és szeretettel üdvözölnek a földjükön. Ígérik, hogy vigyáznak ránk egész éjszaka. Szeretjük őket ezért.

Vörösbe fordul az ég alja, felállítom a Manfrottómat, és veszettül kattogtatni kezdek.
Előkerülnek a Quechua sátrak, a médiás kollégák rávetik magukat. Stipi-stopi. Remélik, hogy hálótársként igazi koronás főket üdvözölhetnek, de a koronás fők buszban párnák közt térnek nyugovóra.
Dóriról kiderül, hogy fantasztikus szakács. A kemping gázon vörösboros marha- és sertéspörköltet főz. Szakácskönyvet kéne írnia, Stáhl módra.
Köszönet Glóbusz!!!
Fellazulunk a nagy szemű homokon ülve. Kezünkben az említett vörös, némi nikotintartalmú amerikai márka, a közelünkben a 7-es csuklósról halk muzsika szól és elönt a nosztalgia. Hozzuk magunkkal a magyar bút, a magyar vigalmat és a fenenagy bizonyítási kényszerünket, miközben körülöttünk az idő más ütemben telik, az élet más értelmet bizonyít.

Itt vagyunk Marokkó határvidékén, holnap átgördülünk Nyugat Szaharába, amit 1975-ben, (egy évvel születésem előtt) a spanyolok „kijelentkezése” után II. Hasszán és az Ő népe olajágakkal, -a Zöld Menetet követően,- csendesen irányítása alá vont. Ennek a lépésnek megvoltak a maga indokai: stabilizálni a hatalmát, bizonyítani az erejét, távol tudni a katonai puccsban jártas főhadnagyait, és egyébként is – ha valaki kivonul, akkor ott vákuum képződik. Bárki elfoglalhatja,- gondolhatnánk gyerekkori játékainkból okulva.

Ma éjszaka kipróbáljuk a busz tetején alvást. Igazi premier lesz, csillagos éggel, hideggel, növő holddal. A csapat 3 részre szakad. Lesznek a földön alvó sátrasok, az egekbe néző tetőzők és a zárt ajtók mögött temperált hőben és bélgázban pihegő őrzöttek.
Bocsánat a naturalisztikus fogalmazásért…

Jelenleg még őrölnek a média kerekei. Interjúk, fotózkodás, és ismerkedés zajlik. Jász Z. filmet forgat a mezőny legfiatalabbjával. 18-at már betöltött, és a budapesti 86-os járat állandó potyautasa. Azt mondja, drága a bérlet, drága a jegy és drága Ő maga is hamvasságában. Hozzánk, a szaharai 86-ra is jegy nélkül száll fel. Persze Gyulánk, a Svungosból avanzsált BKV ellenőr számon kéri. Jegye nincs, leszállni nem akar, ezért a különleges helyszínre való tekintettel elfogad egy zálogtelefont.
Fáradunk, elfogy a francia vörös és elcsendesedik a tábor. Kénytelenek vagyunk engedelmeskedni bioritmusunk parancsának.
Feküdj le és aludj te is, és ne nyúlkálj ki a hálózsákból……

6.nap Atlasz hegység

01.17 Csütörtök
Cél: Tata
Táv: 580 km

Zseniális színeket kever újra az afrikai pirkadat. A eligazításnál közlik velünk, hogy a Magas Atlaszon átvezető versenyútvonal járhatatlan, a mi 12 méteres járművünkkel. Ezért Ouarzazate, Tazenakht, Forum-Zguid vonalát választjuk. Ezen a kissé szélesebb szerpentines, emelkedős, de legalább járható úton halad az Ikarusz Csuklós is.

A betonút egy járműre van kiépítve. Ha szembejön velünk valaki, mérettől és lelkiállapottól függően húzódik le egyikünk vagy másikunk. Marokkói kresz, orosz rulett módra.

A Velorexes fiuk akik saját maguk által tuningolt járgányukkal az európai szakaszon kissé beragadtak, most itt repesztenek, előttünk- mögöttünk 90-100-as átlaggal.

A látvány csodás. Az Anti Atlasz magaslatai, kiszáradt folyómedrek, síkságok, pálmaligetek és oázisok váltják egymást. A természeti formák láttán cseppet sem nehéz elképzelni, hogy néhány ezer évvel ezelőtt tengerek, gazdag folyók és erdőségek borították e tájat.
De ez a vidék még ismerősen európai. Francia feliratok, gazdag ajándék kereskedések és fényűző hotelek várják, fogadják a fehér embert.
Ma csatlakozik hozzánk Toman Péter műszaki vezetőnk. Agadir kikötővárosának repteréről, taxit fogadva jön a Szahara kapujának nevezett Tatai célpontra.

Este a Relais de Sables udvarán egy tetemes hazai pálinka ellátmánynak köszönhetően már oldódik a hangulat. Odabent, puritán szobák várnak, és kitartó gépészkedés után sikerül melegvizet is fakasztani.
Ildivel, Dórival és Szöszivel egyetemben legnagyobb esti projektünk egy alapos hajmosás. Szárítónk ugyan nincs, de a hálózsákból remek meleg turbán készíthető.
Fiú csapatunk egy része, vakmerőn-s merészen rávetődik egy helyi kifőzde esti húsétel kínálatára. Merem remélni, hogy megússzuk a Körmi féle hajós mutatvány buszos változatát.

5.nap Reszkess Afrika, mi már reszketünk!

01.16. Szerda

Cél:Nador-Tinerhir
Táv: 852 km

A zsúfolt fedélzeten, Körmi, félig megemésztett európai girosszal borítja be a bárpultot és környékét.
Francesco némi alkohol és szívfájdalom hatására elalszik egy karosszékben, és amikor felébred, nem találja a szobáját. Később Kirk kapitánnyal, -egymást szorosan támogatva- találnak egy kulcsot, meg egy kabint.
Egész éjszaka hánykolódik a komp. A wcpapírtartóhoz kikötött mosdó ajtaja 5 percenként oldja le magáról a kikötő zsinórt. Ilyenkor, enyhe gyomorforgással küszködve, kikelek a hálózsákból és a sterilnek cseppet sem nevezhető padlózaton 3 lépést haladva, újra kikötöm az ajtót egy újabb hurokkal. Ez már a nyolcadik.
Az álom elkerül, rémképek viszont csapatostul jönnek: megcsúszik a busz, a kézifék nincs kellőképpen rögzítve, megbillen a komp, egy újabb Estonia katasztrófa van készülőben. Na most.... ez a nagy huppanás, már ez lehet. Hideg-e vajon a víz? Meddig maradunk életben?
Én hülye! Itt mozizok az éjszaka kellős közepén, és még csak nem is élvezem a filmet.
Amikor meghallom a francia és arab nyelvű ébresztőt, fellélegzek. Vége. Nincs több mozi, és tengeri fürdésveszély. Persze zuhanyzós fürdésveszély sincs, mert a wc-csészéhez hasonlóan ez a tisztálkodási alkalmatosság is az elhasználódás komoly jeleit mutatja. Szerény fogmosás, kapkodó öltözés, jöhet a munka. A fedélzeten hideg szelek fújnak, de zseniális színeket kever a horizontra a felkelő nap.
Percenként változik az intenzitása, a halvány rózsaszíntől, a mély vörösig. És ahogy megjelenik a tűzkorong, minden kifakul. Színtelen és árnyalattalan lesz.
A fedélzeten nyúzott arcok fogadnak. Ildi elmondása szerint, egész éjszaka hányingerrel küszködött és a szemétkosárral barátkozott.
A szárazföldön több órás papírmunka veszi kezdetét. Kérdőívet töltünk ki, hogy: hová, mivel, mikor, miért, meddig. A hivatalos szerv pedig, kézzel pötyögteti be "furcsa" európai nevünk és anyáink nevét.

3 óra elteltével, hivatalosan és ünnepélyesen belépünk Marokkó alkotmányos királyságába.

Az uralkodó VI-ik Mohamed, lépten-nyomon ránk mosolyog. Szemezünk vele a vámon, a benzinkutaknál, a gyorsétkezdében és alattvalói szemeznek vele hálószobájukban is. Állítólag szeretik a francia országban nevelkedett, negyvenes éveit taposó államférfit. Ő a próféta leszármazottja, a király és a hadsereg parancsnoka egy személyben. Itt a királyság bírálatát törvény tiltja (nesze neked sajtószabadság) és a nők teljes jogi egyenlőségét még csak 5 éve gyakorolják. De törekednek arra, hogy politikai pártok ne szerveződhessenek a vallás mentén és szélsőséges iszlamisták, ne juthassanak a hatalom közelébe. Dicső törekvés egy olyan államban ahol a müezzin naponta ötször, hetente 35x, havonta 1050x, évente 12.600x hívja imára „Álláhu ákbár” felkiáltással híveit.
Nadorbol némi kerülővel Berkene –Oujda – Guercif irányba haladunk. Ott letérünk délnek Midelt, Ar-Rachidia fele. Jobbunkon kirajzolódik az Atlasz hegység hófödte hegyvonulata. Mellettünk a hamada (kavicsos, apróköves terület) barackszínben oldott barnái, mögötte az Idraren Draren (hegyek hegye) - ahogy a helyiek becézik- szürke fehér színeivel zárja a látóhatárt.
A Todra szorosban, 1300 méteren, a kanyargó hegyi út egy öblösebb szakaszán, Biztonsági Zsoltunk, hopi indián harcossá avatási szertartást ajánl. Nyílvesszőit, nem kevés feltűnéssel már Székesfehérváron felpakolta a buszra, most meg komoly ritkítást tervez közöttünk annak érdekében, hogy Mauritániába csak a legbátrabb szittya magyarok léphessenek be.
Lényegében a nyílvesszőt, torkunk lágy részéhez illesztve kell eltörnünk. A döntést úgy hívják: félelem vagy bátorság, erő vagy gyengeség, cél vagy meghátrálás. Az adrenalin hangosan zakatol az ütőérben, miközben felkészülünk a megmérettetésre. Aztán három mély lélegzet, - döntés, cél, erő - és reccs. Hasad az anyag, torkunkból felszakad a belefeszülés kiáltása. Megcsináljuk. Mind. Mert bízunk és akarjuk ezt az utazást, mindazzal, amit hozhat.

Éjjel 1 felé érünk Tinerhirbe. A Hotel Kashbah erődszerű építményében közlik velünk, hogy szobáinkat kiadták. Némi hiszti és számonkérés után, recepciósunk végigtelefonálja a városka szálláshelyeit. Át kell még gyalogolnunk a 200 szobás Hotel XY nevű monstrumban, aminek csövein ezen a kései órán már nem cirkulál a meleg H2O. Újabb testszagú éjszaka következik.

4.nap Estére komponál(l)unk!

2008.01.15
Murcia-Nador
Táv: 400 km

Ma csatlakozik hozzánk Tibor. Malagába landol, aztán 250 km-t tesz meg gépkocsival a Nadori találkahelyig. Estére ér oda.

A busz belseje olyan, mintha bomba robbant volna benne. Személyes cuccainkkal minden szabad felületet elleptünk. Az engedélyezett "50 liternyi"csomag fejadagot mindannyian bőven túlléptük.
Gyulánk, az út eddigi napjain, gyűjtőszenvedélyétől vezérelve, plüssállatokat vásárolt. Van már leopárd kölyke, neonzöld hernyója, bikája és lévén Barcelona rajongó, rádióval egybe épített labdája is. Otthon ezt a kis galeryt 500 másik plüssfigura várja türelmetlenül.
Mezei Gyula egyébként 23 éves és ő írta a BKV zsebmenetrendjét. Jelenleg az MTV egyik műsorát vezeti Szupermannel. Ö a zseni és az őrült keveréke, rengeteg naivitással, jósággal és kedvességgel fűszerezve. Fején a részben eltávolított haj maradványai, borbély után kiáltanak. Előkerül egy hajvágógép, ami megzabolázza a főleg a füle körül meredő tincseket. A buszon utazó Kopasz Kissebbség ezennel 25%-os képviseletre tesz szert.

A rengeteg adomány és petit cadeau, (ejtsd. pöti kádó) megtöltötte a tetőre szerelt két gigantikus síboxot és a csomagtartókat is. Egy csomó cuccot át kell raknunk az IFA-ba, hogy legalább látszatrendet teremthessünk. Merthogy Tibor cseppet sem diplomatikus a rosszallásban. Ha nem zuhan ettől apátiába, akkor minden bizonnyal őrjöngeni fog.
-Opsz, ez kicsúszott.


Ma csak 400 km-t kell megtennünk, Almeria kikötőjéig. Délután 300 liter ivóvizzel , 40 kiló naranccsal, 8 bagettel, sajttal, sonkával és egy újabb plüss figurával futunk be a kikötőbe. Az Ikarus bulibusz napozóteraszán a hangfalakból már szól a mambo meg a rumba, a hangulat éled, mindenki fotózkodik, szomszédol, ismerkedik. Átnézek hozzájuk. A beltér tágas, ésszerűen és kényelmesen alakították ki. Van díszpárnás kanapé, plazma tv, nagy kapacitású italhűtő, takaros konyha, és hálóterem emeletes ágyakkal, ami az egykorvolt kollégiumi szobámra emlékeztet. A „nappaliból”létra vezet a napernyős tető-menyországba.

Később bevetem magam Almeria fő és mellékutcáinak sűrűjébe. A főutak pazar üzletsorait elhagyva, sötétebb utcák felé kóborolok. Visz a lábam, a szemem, meg a kíváncsiság. Bemegyek egy fodrász műhelybe. A borbély, úgy 70-es évei küszöbén járhat. Bőrön fent pengével vágja hasonló korú ügyfele haját.
A sikátorokon egyre feljebb, távolabb baktatok, rám esteledik. Mosott ruha szárad az ablakokba kifeszített köteleken (januárban), a házfalak korosak, romosak. Az egész helynek van egy feszült nyugalma. Ezek már nem a turisták által látogatott helyek.
Kiérek egy magaslatra. Alattam, egy beomlott ház udvarán nagy tűz ég, rapp zene szól, a tüzet suhancok állják körül. Ez Almeria.

Este 11-kor indul a komp.

3-ik nap

Január 14. Hétfő

Cél: Murcia

Napi táv: 1121 km
Ébresztő 6,30.

Odakint még 7 órakor is sötét van, de ennek ellenére észrevesszük, hogy a buszunk valahogy tisztább és portalanabb. Sofőrjeink az egész napi vezetés után –amíg mi az illatos vizekben lazultunk- tisztába tették a járgányt.

Délelőtt mindenki megpróbál dolgozni egy kicsit a buszon. A juj.hu-s Körmendi idomított keresőkutyaként hajtja a főcímmé tehető témát. Kitalál, tervez, ha kell, felnagyít, hogy csípősebb legyen a paprikás, forgat, aztán szöveget ír, küldi, pörgeti a bulvársajtó kerekét.

Jász Zoli az RTL-nek forgat. Ő nyugodtabb mivel nem terheli a mindennapi közvetítés felelőssége.

Dóri és Ildi olvasmányaikba temetkeznek. Jómagam, eddigi képeimet rendszerezem, szerkesztgetem, és netezek percenként 140 forintért. Ahogy elhagyjuk európát a telefon és mobil internet, hatványozottan drágább, tudomásom szerint 800 forint/perc körüli összeget számláz a szolgáltató.

Délutánra végleg "társat" kell választanunk. Olyat, akivel figyelünk egymásra a pihenők alatt és után, illetve egy esetleges havária esetén. Szűcs Árpi fedélzeti kapitány-helyettes, Szöszit vigyázza, Ildikó, Kálmánra figyel, Zsolt vállalja a rövidesen megérkező Tibor főkapitányt, Dórink az MTV-s és RTL-es fiukat választja, a tájfutásban is remek Rudi Péter pedig az Index munkatársát védi, vigyázza. Meg kell jegyeznem, Péter nem csak futásban remekel, hanem a mosogatásban is verhetetlen. És konzervből is jót tud főzni.

Valencia mellett haladunk el, de szinte ki sem nézünk a busz ablakán, mert biztonságiZsolt bevet egy csapatépítő játékot, amivel hosszú ideig leköti a figyelmünket.

Ma tesszük meg a legnagyobb távolságot, ezért túl sok kitérőt nem iktathatunk be. Ennek ellenére sikerül 3 feladatot megoldanunk. Ez 13 pontot jelent a csapatnak.

Lassan ránk esteledik. Előkerül egy film: A tökös a török az őr meg a nő. Ez a sztori is Bamakoban végződik. Késő estére Murciába érünk. Kezdünk nyűgösek lenni, a sok üléstől, zötykölődéstől. Egyensúlyérzékem megzavarodik. Hiába iktatunk be pihenőket, alvást, folyamatos imbolygást érzek. Ilyen a szárazföldi tengeribetegség.

Második nap

Január 13. Vasárnap

Cél: Meyreuil, Napi autózás: 776 km

Ébresztő 6,30 –kor. Nehezen megy, de a békaügetés veszélye kiránt az ágyból. Gyors reggeli, aztán a hajnali derengésben elindulunk.
Ma 800 km-t kell megtennünk és a versenyszabály szerint még meg kell oldanunk néhány feladatot. Reggel felvesszük a munkalapokat, amelyen földrajzi koordináták és rövid utasítások szerepelnek. Ez alapján kell megtalálnunk, hol egy elrejtett ládát, hol egy évszámot egy szobron, hol egy emlékkövet. Farkas Feri és Lukács Pista -két biztoskezű sofőrünk-valamelyik nevenincs olasz benzinkútnál, némi aprópénz fejében, nevet változtat. Pistából Stefano, Feriből Francesco lesz.

......................................................................................................................................................

Padova, Mantova, Cremona, Piacenza, majd Alessandriánál délnek fordulunk a Genovai öböl felé. Arenzano körül, megpillantjuk a Ligur tenger mélykékjét. Gyönyörűen süt a nap, a domboldalakban művelt szőlőültetvények és terrakotta-tetős házak mellett haladunk.

A napi feladataink egyike Cannes-ban megkeresni Chuck Norris kisujját. A Garre Centrale előtt parkolunk, onnan gyalogszerrel indulunk a nevezetes vörösszőnyeges Filmfesztivál helyszínének felkutatására.
Luxusboltokkal, kávézókkal zsúfolt sétálóutcákon érünk le a partra. A jól öltözött kismamák, komótosan közlekedő ápolt nagyik és kávézgató polgárok eszembe juttatják, hogy innen alig 4000 km-re, Mauritániában, a napi átlagkereset kevesebb mint 1 euro, talán egy nyilvános WC meglátogatására lenne elegendő.

Feladat abszolválva. Estére Meyreuilebe értünk. A helyi Novotel illatos-habos fürdőt és isteni ágyikót kínál. Szöszi az ápolónő, Tasi Dóri a nyelvtudásával elismerést nyert Miss és Bóna Ildi Magyarország Szépe a hálótársaim. Mi négyen alkotjuk a női szakaszt. Csacsogunk-csevegünk egy picit, Eurosportot nézünk régi Dakar tudósításokkal, aztán szépen elalszunk.

RAJT 1. nap

2008.01.12.
Budapest-Velence
Teljesítendő táv: 705 km.
YouTube - A BKV Szaharába szánt speciális busza

És elérkezett, és itt van végre a nap, amire 3 hónapja készülünk. Ha arra gondolok, mennyi akarás, erőfeszítés és munka fekszik ebben a projektben, mennyi álom, gondolat, feszültség, izgalom, jóindulat kellett az összeállításához, nagy hálát érzek.

Magnak, kellett a Relatív Reklámügynökség ötlete, a BKV rábólintása és az Alfa Busz effektív munkája az első gondolattól az utolsó csavar helyre illesztéséig.

És most, hogy ezen a sok tonnás kísérleti járművön ülök, látom mennyire átgondolt, mennyire feladatra szabott és komplex.

8 óra körül kigördültünk a Kossuth térről.

Csapatunk jelenleg 15 emberből áll. Mogyorossy Tibor csapatkapitány és Toman Péter műszaki vezető, 3 nap múlva csatlakoznak hozzánk Malagában, illetve Marokkóban. Mindketten nyúzottak és kimerültek a több hónapos megfeszített munkától, Tibor beteg is ráadásul.

Megállunk Székesfehérváron, hogy az alkatrészektől, segélyszállítmánytól, ivóvíztől és személyes csomagjainktól túlterhelt járművet megmérjük. A kocsi 19 tonnát nyom.

A főtéren a polgármester mellett, több száz érdeklődő vár. Köztük vannak a buszon két műszakban dolgozó hegesztők, vázállítók, kiszerelők, műanyagosok, barátok és a teljes irodai személyzet.

Méltató szavak, sok fotó és ováció kísér. Mi meg tülkölünk.

YouTube - Budpaest-Bamako 2008 rajt BKV VOLVO Alfa Regio

Néhány járműadat:

Rendszám: Alfa 08

• B7R alváz
• 290 Le motor
• Max. sebesség: 100 km/h
• Teljes súly: 19 Tonna
  
• ZF 1680-as, 6 sebességes váltó
• Több ponton megerősített alváz
• 15 cm-el megemelt has-magasság
• Extra első kerék meghajtás
• 12 méteres hossz
• Fogyasztás: 32 L / 100
• 3x200 L üzemanyag tartály
• 2x500 L használati víztartály
• Teljes saccolt üzemanyag költség: 1.750.000 M. Ft
• Teljes saccolt táv: 17.000 km
• Michelin és Firestone gumik

Belső kialakítás:

• 18+2 Kiel ülés
• 4 beépített + 3 átalakítható fekhely
• Konyha blokk /kávé-teafőző, mikrohullámú sütő, italhűtő, elektromos tűzhely, mosogató, tároló szekrények./
• Toalett, kézmosó-zuhany.
• Kényelmes közlekedő folyosó (járóköz) és belmagasság.
• 2 db motorosan lenyíló LCD monitor
• Blaupunkt audió-vizuális rendszer /DVD, MP3, CD, rádió /
• Konvekta trópusi nagyteljesítményű klíma
• Radiátoros, kiegészítő fűtőventillátoros, állófűtéses rendszer.

Az Európában kötelező AETR egyezmény értelmében a sofőrnek minden 4 és fél óra vezetéssel töltött idő után, 45 perc pihenő jár. Ezt az adatot a digitális tachográf, a Közlekedési Hatóságnál névre szólóan kiállított mágneskártyára rögzíti.

Mai célállomásunk a 705 km-re lévő Velence. Székesfehérvári kitérőnk után, dél körül hajtunk rá a 8-as útra. Az itiner szerint Európa legveszélyesebb útszakasza ez. Az úton, számos helyen Bamako rajongók várakoznak.

Ausztriában a Graz-i autópályán az út eseménytelen, ezért Lecső Zsolt, a csapat biztonsági felelőse beszél nekünk az utazás veszélyeiről, és az iszlám országokban betartandó illem szabályokról.

Zsolt 6 évet töltött Afrikában légiósként. Ismeri a helyi szokásokat, vallási előírásokat, az út nehézségeit.

Mivel sokan vagyunk, és a többi versenyzőhöz képest 19 tonnánkkal lassabban haladunk, megállapodunk a pihenő idők hosszában. Aki késik, az 1 kör békaügetéssel vagy 10 fekvőtámasszal fizet.
Mindenki párt választ magának, akire hatványozottan odafigyel, és továbbinduláskor ellenőrzi hogy megvan-e még. Zsolt szerint az afrikai útszakaszon semmilyen lazaságot nem engedhetünk meg magunknak. Aki nem veti alá magát a biztonsági szabályoknak, vagy veszélyezteti a csapattársait, második figyelmeztetés után, elhagyja a buszt. Visszajutásáról saját magának kell gondoskodnia.

Szokjuk egymást és a két hétig otthonul szolgáló járművet.

Visszaszámlálás indul !

2008.01.11. péntek
Mondanom sem kell- az indulás előtti éjszaka nem alvással de még nem is virgonckodással telt….. a gyógyszerellátmány megvásárlása, gyors energiát adó élelmiszerek beszerzése, és fotós felszerelésem bővítése volt terítéken. Háziállatunk,- a macskaeledelen vágósúlyuvá cseperedett növényevő pirája- név szerint George, megőrzésre átkerült a Halbazárba egy 300 literes akváriumba citrom és narancs sügerek tarkította környezetbe. Búcsúzáskor fülébe súgtam ugyan, hogy ne merje bántani a kicsiket, de amilyen elvetemült és öntörvényű, nem hinném, hogy hallgat majd rám.

Hazaérve úgy hajnali 1 körül a félig becsomagolt túra hátizsák, a száradó fehérneműk és a szanaszét heverő úti okmányok látványa merevgörcsbe rántotta a gyomromat. Kellett némi elfogadás és egy nagy adag keserű feketekávé ahhoz, hogy helyreálljon a morálom. Aztán beindult a motor és szép lassan minden megtalálta a csomagban a helyét.

Forgatgattam és ízlelgettem még egy kicsit gyönyörű szép Nikon ultraszéles látószögű 12-24mm-es új objektívemet, gigantikus tárolókapacitású memóriakártyámat, aztán az elégedett macskák nyugalmával begömbölyödtem egy órácskára a takaró alá.

A hajnal olyan nesztelenül jött, mint egy puha tappancsú ragadozó.

Csappanunk és gyarapszunk.

Körmendi Gábor (juj.hu) és Komenda Mónika (udvarhölgy) a Dakar pánik miatt, visszamondták az utat. A társaság fele lázas, influenzás vagy egyéb hasfájása van. (2008.01.10-i helyesbítés: Körmendi mégis velünk jön, Mónika helyett pedig Tasi Dóra lesz a második szépségünk)

A buszon mindeközben 2-3 műszakban az utolsó simításokat végzik, amikor éppen nem médiaszerepel. Feszültség a tetőfokon.

Sivatagi bakancs után járok. Lassan kirajzolódik a magyar piacon elérhető gyér kínálat. Van koppintott amerikai, ami eredetiben is távolkeleti, van angol, ami talán török, (de legalább kényelmes) és vannak a nagy márkák, amiknek világos színükön kívül sok közük nincs a sivatagi körülményekhet. Árfekvésük 14-28.000 forint között mocorog. Az Obsitban segítőkészek és nagy a méretválaszték angol bakancsokból.
Összeírtuk a szükséges gyógyszerellátmányt. Mondhatom, kereskedelmi mennyiségű hashajtó, lázcsillapító és széntabletta lesz nálunk. Szöszi nővér már csomagolja a kötszereket és fertőtlenítőket. Csak a malária-gyógyszereink több kilót nyomnak.

Ma megrendeltünk két fémdetektort az elaknásított területekhez, ami majd remek ajándék lesz valamelyik falu főnökének. A Conrad Elektronikánál beszereztünk nagy teljesítményű elemlámpákat, szúnyogriasztó berendezéseket, és egy hangdetektort.
Vannak Quechua- sátraink, hálózsákok, csajkák, aktivációs és inaktivációs sportszereink (e témában Jász Zoli RTL a porondmester) és egyre növekvő izgalmi állapotunk.

Nem lesz DAKAR

2008. 01.04
A Mauritániai terrorveszély miatt stb.stb,........elmarad a 30 év óta megrendezett Dakar-rally. A 3-ik éve magrendezett Bamako rali viszont nem marad el.
Nagy lehetőség ez a BB-nek, vagy nagy felelő(-tlen)ség? Mit kockáztat és mit nyer?

A nyilatkozatokban ellentétek feszülnek.

"....Mauritánia vezetése nem garantálja a résztvevők testi épségét.... "

"Mauritánia stabil és békés ország. .... A rendfenntartó erők maximális mértékben urai a helyzetnek...."

És aztán vannak a tények.... Meg az egyéni ambíciók, meg a kalandvágy, meg a saját tapasztalataink és hiteink.
Meg oly sok más ami elrettent vagy ellenkezőleg, meggyőz, hogy folytasd.

Mi egyenlőre elkezdjük. Bízunk és remélünk. Miközben minden extrém módon bebiztosítjuk magunkat egy lehetséges támadás esetére.